Karl Ékszer

Az eljegyzési hagyományokról

Maga az eljegyzés, illetve a hozzá tartozó szertartás elsőre kicsit talán bonyolultnak tűnhet. Hova is kerüljön az a bizonyos gyűrű… és egyáltalán, köves legyen, vagy karika? Az eljegyzés édes kettesben is megtörténhet, vagy szokás az egész családot meghívni? Mi elöljáróban azt javasoljuk, hogy senki ne erőltessen magára saját lényétől idegen gesztusokat csupán csak azért, hogy megfeleljen – az amúgy is képlékeny - eljegyzési „szabályoknak”.


Mielőtt az eljegyzést tervezni kezdenénk, gondoljuk át a következő kérdéseket, és találjunk rá olyan megoldást, ami a pár mindkét tagját boldoggá teszik:


  • A menyasszonyt (köves) eljegyzési gyűrűvel és a majdani karikagyűrűvel is el lehet jegyezni. Az eljegyzési gyűrű, leánykérő gyűrű, kísérőgyűrű témakörben bizony elég nagy a fogalomzavar – ami nem is csoda, hiszen az eljegyzési hagyományok szinte családonként eltérnek sőt, számos helyen – a régi tradíció szerint – az kő nélküli eljegyzési gyűrű a házasságkötést követően, a jobb kézre átkerülve, egyben a jegygyűrű szerepét is elláthatja.
  • Ha az Ön párja az eljegyzéstől függetlenül is szívesen visel gyűrűt, akkor azzal, hogy a „kötelező” érvényű jegygyűrű mellett egy önálló eljegyzési gyűrűt is ajándékoz neki, óriási örömet fog szerezni, hiszen azt a bal kezén, vagy a jobb kezén a jegygyűrű mellett a házasságkötés után is, szép emlékként viselheti majd.
  • Azonban nem ritka az az eset sem, amikor a nő egyáltalán nem hord gyűrűt, főképp nem köves fajtát. Ez esetben ajánlott az eljegyzési gyűrűt egy értékesebb ékszerrel, például medállal kiváltani a gyűrű funkcióját.
  • Itthon az a bevett szokás, hogy az eljegyzési gyűrű a bal kéz gyűrűsujjára, míg a jegygyűrű, más néven a karikagyűrű a párok jobb kezének gyűrűsujjára kerül.
  • Nagyszabású eljegyzési vacsorát szeretnének a családdal, vagy a közös ünneplést inkább az esküvőre hagynák? A kettesben történő eljegyzésnek sajátosan intim légköre van, míg a családi és baráti kör a közösen átélt felhőtlen vidámságot biztosítja. Itt sincs általános szabály, az eljegyzés módját azonban illik a családi hagyományokkal valamennyire összehangolni.
  • Olyan értékálló és ízléses gyűrűt érdemes választani, ami jó esetben egész életünkben hűen tudja a közös sorsot szimbolizálni. A karikagyűrű, azaz a jegygyűrű kiválasztása óriási körültekintést és türelmet igényel, hiszen az esztétikai elvárásoktól kezdve az ujj méretéhez való tökéletes illeszkedésig, rengeteg szempontnak meg kell felelnie. Adjunk időt magunknak, ne siessük el a választást!

Csak ismételni tudjuk magunkat: a leglényegesebb, hogy az eljegyzés közben és persze azt követően is, a pár mindkét tagja jól érezze magát a bőrében, valamint az új szerepében, hogy szívesen viselje a kiválasztott gyűrűket. Az eljegyzés egy új időszámításnak, a jegyességnek a kezdete, ehhez méltóan ünnepeljük meg, és ezt szem előtt tartva pecsételjük meg összetartozásunkat!